Hogy kerültél kapcsolatba az Alapítvánnyal?

A Nyíregyházi Színházban játszottam akkoriban, de mint rendes útkereső, állandóan kerestem az új utakat, a színház új útjait is, illetve alapvetően az előadó-művészetét. Sokszor éreztem korábban zenészként és színészként is, hogy el vagyok zárva az élettől, egy hermetikus közegben alkotok négy fal között, és aztán a végeredmény vagy betalál, vagy nem. Kerestem valamit, ami közelebb van az emberekhez, valami együttes alkotást. És akkor a színház büféjében egyik nap ki volt rakva a felhívás, hogy „bohócdoktor kerestetik”.

Bohóc neved Dr. Zúz Mara, hogy született meg a név és a karaktered?

Már a képzés hajrájában voltunk, amikor Greifenstein János, az akkori művészeti vezetőnk szólt, hogy itt az idő bohócnevet keresni. Nem volt semmi ötletem. Illetve volt, csak valahogy nem volt az igazi egyik sem. Aztán egy hajnalban, félálomban jött az ötlet: Zúzmara. Ezt elmondtam reggel a színház büféjében egyik szeretett színészkollégámnak, aki ennyit fűzött hozzá: „ jó, de akkor így: Zúz Mara”. Aztán ebből lett mindenféle változat, a kedvencem most a Zúz Mariska.

Mit szeretsz legjobban a bohócdoktori munkában?

Ez egy olyan kérdés, amire lehetetlen válaszolni, mert az ember egy munkában nem “valamit” szeret. Legalábbis, ha művészi munkáról van szó, másban nincs tapasztalatom. És pont ugyanezért mindez nem munka, hanem valami egészen más, de hogy mi, azt nehéz lenne elmesélni szavakkal, mivel hogy mindez pont ahelyett történik. Az ember szereti és kész. Az egészet, úgy ahogy van. Szerelem nélkül nincs semmilyen művészet.