2016 óta bohócdoktor

• Miért döntöttél úgy, hogy belépsz a bohócdoktorok közé?

Anno még egy pécsi válogatón vettem részt, mert az összes művészettel foglalkozó ismerősöm is elment, bár akkor már tudtam, hogy a fővárosba fogok költözni. Később, a budapesti felvételi előtt Greifenstein János, az akkori művészeti vezető keresett meg, hogy jelentkezzek. Jó mókának tűnt. Komoly hivatástudatom akkoriban még nem volt, fogalmam sem volt, milyen szórakoztató munka ez.

• Mennyiben jelent más feladatot egy-egy bohócdoktori vizit, mint egy színházi fellépés?

Egy színpadon jobb esetben nincsenek kacsák és ágytálak a láb alatt, nem lógnak mindenhonnan kábelek és drainek. Ezentúl a szokásos előadó-közönség páros felállásba a kórházban harmadik félként még becsatlakozik a személyzet is. Fél szemmel őket is figyelni kell és együtt kell dolgozni velük.

• Volt-e olyan pillanat, amikor összetörtél, amikor úgy érezted, nem tudod tovább csinálni? És fordítva, olyan, ami annyira inspiráló volt, hogy megerősített abban, érdemes és kell ezt csinálni?

Az, hogy érdemes, abban mindig biztos vagyok, amikor bent vagyok a kórteremben. Érzelmileg talán egy kicsit akkor visel meg a dolog, amikor egy új kórképpel vagy „igazságtalansággal” találkozom, mint például a megvonási tünetekkel született babák esetében.

• Meddig lehet elmenni, hol a határ? Mire ad felmentést, ha felkerül a piros orr?

Ez az a készség, amit szerintem a legtovább kell fejleszteni és egyben a legnehezebb is. Az összes dolog, amit tanulunk és használunk, legyen az dramaturgia, zene, bábtechnika, fityfene ehhez képest és sajnos legjobban csak próba és tévedés útján lehet megtanulni. Amúgy meg a „ne árts” itt is él. A vicc csak a mi kárunkra sülhet el, és ha úgy nem megy, inkább hagyni kell.

• Mennyire dolgozol panelekből és mennyire improvizációból?

Ezt a kettőt nem igazán lehet szétválasztani. Panelek adják a keretet: az improvizációs, dramaturgiai szabályok, a „tölteléket” pedig a helyzet. Végül is az a²+b²=c² is egy panel, ami a fejemben van munka közben, aztán az a-b-c számokat meg éppen ott betöltöm. Ha egy szituációban pont nem a Pitagorasz-tétel kell, akkor előkapom mondjuk a másodfokú egyenletet, csak azzal az a baj, hogy elfelejtettem...