2009 óta bohócdoktor.

• Miért döntöttél úgy, hogy belépsz a bohócdoktorok közé?

A Miskolci Nemzeti Színházban dolgoztam, Osváth Tibi említette, hogy az északkeleti régióban van egy üresedés, érdekelne-e. Akkor a kíváncsiság hajtott, így utólag azt gondolom, ez volt az utam.

• Mi fogott meg benne?

Elsősorban a bohóc lét. A mai napig nagyon izgalmas számomra, hogyan változik a saját bohócom az évek múltával, ahogy szép lassan felnő és kiteljesedik. És ott van mellette maga a munka, ahogy dolgozunk, a kihívás, a saját magam művészi és emberi határainak a feszegetése, na és persze a szabadság érzete. Amikor nehézségek adódtak a civil életemben, a bohócság mindig mentsvárat jelentett. Nekem a bohócdoktorok a második családom. 

• Volt olyan pillanat, amikor úgy érezted, nem tudod folytatni?

Nem, soha. Természetesen voltak olyan esetek, amik nagyon megviseltek, de az évek során megtanultam egy burkot magam köré vonni, amivel védem magam. Arra kell koncentrálni, hogy mi az, amit adni tudsz az adott pillanatban, hogyan tudod segíteni a gyógyulást és feledtetni a fájdalmat, a szomorúságot, ha csak pár percre is.

• És olyan, ami olyannyira inspiráló volt, hogy megerősített abban, érdemes és kell ezt csinálni? 

Néhány éve a tiszaújvárosi strandnál parkolóztattam – kellett a pénz...  A strand területét épp akkor újították fel. A munkások vezetője nagyon mosolygott rám, nem értettem miért. Másnap hozott nekem egy üveg mézet. Kérdeztem, miért? „Azért, mert húsz évvel ezelőtt a kórházban voltam, ott viziteltél. Köszönöm, amit akkor értem tettél” - felelte. Annál nagyobb visszajelzés, minthogy ő nem felejtett el és megismert, nem kell. Ott hagyhattam akkor, tizenkét évvel azelőtt egy napsugarat, ami megmaradt ezzel a sráccal, aki közben felnőtt férfi lett.

• Mi történik, ha visszautasítással találkozol? Hogyan tudsz tovább lépni?

Eleinte magamban kerestem a hibát, azt hittem, valamit rosszul csinálok. Az évek során megszerezett tapasztalatok és a többiekkel való beszélgetések rávilágítottak arra, hogy nagyon sok mindentől függ, ha nem kapsz visszajelzést és természetesen el kell fogadni azt is, hogy nem mindenkire tudsz olyan hatással lenni, ahogy szeretnéd. Mondjuk, olyan is előfordult, hogy egyetlen reakció sem érkezett a gyerek részéről és utólag derült ki, hogy mégis mély nyomot hagytunk benne. Sokk függ attól, hogy lépsz be a szobába, sokszor a szülőket kell először „vizitálni” - egy kedves mosoly vagy egy kacsintás az apukának vagy anyukának és már nyert ügyed van. Ma már pontosan érzem egyébként, hogy mikor kell két lépést visszalépni.

• Milyen a bohóckaraktered?

Kezdetben egy édes, mindenkivel barátságos és egy másodperc alatt mindenkibe szerelembe eső bohóclány volt, aztán ahogy múltak az évek, egy borzasztóan energikus, karakteres, tüzes, rengeteg energiával és pozitívizmussal létező bohóccá lett.