A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány ZeneKaraván elnevezésű zártkörű színházi előadása, egy gyógypedagógia, pszichológiai és színházi szakemberek által kifejlesztett program értelmi- és mozgásszervi fogyatékkal élő gyermekek részére.

A 30 perces előadást kis létszámú csoportoknak mutatjuk be, ami pedagógus vagy a gyerekeket jól ismerő segítővel együtt legfeljebb 9 fő lehet, így az előadások, mindig személyes hangvételűek és a legzárkózottabb gyerekek is könnyen feloldódnak.

Az előadás egyszerűsége lehetővé teszi, hogy a gyermekek nagyon finom, érzékeny módon használják az érzékszervi észlelésüket. A játék lehetőséget hagy az improvizációra is, így megfelel egy ilyen speciális közönség elvárásainak.

Az előadás kezdetén a terem ajtaja nyitva van, és hallani, amint a zene egyre közeledik. A ZeneKaraván belép a szobába, és elkezdődik a játék. A ZeneKaraván tagjainak szenvedélye a zenélés és ebbe szeretnék bevonni a jelenlévő gyerekeket és fiatalokat is.

Az előadás kulcsa a kulcs, ami feltárja a bezárt bőröndöt, ládát és segít megnyílni egymásnak is és végül – talán – segít megtalálni a hangszereket is, melyekkel végre közösen zenélhet a gyerekekkel kiegészült zenekar. Az előadás végén mindent összepakolnak, és a Karaván tovább halad, az ajtót nyitva hagyva maguk mögött…

Célunk, hogy az előadás minél több intézménybe eljusson és találkozhassunk olyan gyermekekkel, akiknek örömet szerezhet a közös játék, és akik akadályozottságuk okán nem vagy csak nehezen juthatnak el más hasonló élményt biztosító eseményre.

A programban résztvevő egyik intézményben így nyilatkoztak rólunk:

Milyen hatással voltak a gyerekekre a bohócdoktorok előadásai?
A gyermekek hatalmas izgalommal várták, mindig hallgatóztak, hogy éppen kinél, melyik osztályban vannak a bohócok. Én személy szerint biológia órán nem az emberi légzést tanítottam, hanem úgy tudtam az anyagra terelni őket, hogy a “bohóclégzés” anatómiáját ismertük meg. Élvezték és napokig beszéltek még róla. Főleg arról, milyen vicces volt. Minden korosztályt meg tudtak érinteni a doktorok.

Van valamilyen közvetlen visszajelzése a gyerekektől, esetleg a szülőktől az előadásokat illetően?
Minden gyermek a maga módján mesélni akart az élményeiről, nyomot hagyott bennük. Visszajelzés a gyerekektől, hogy jókedvük lett, tetszett nekik. Visszavárják őket. Szülők nem jeleztek (általában nem szoktak, csak ha baj van).

Tudják-e segíteni a bohócdoktorok a pedagógusok munkáját? Ha igen, akkor hogyan?
“Az, hogy az elején elmondták mire készüljünk fel, az bőven elég volt. Esetleg lehetne valami játék úgy hogy minket is bevonnak a gyerekekkel együtt.”
Zárt közösségünkben a kívülről jövő, nem szokványos ingerek nagyon fontosak, hogy a gyermekek világról alkotott képe tovább differenciálódjon, élményekkel gazdagodjanak.
Nagyon hálásak vagyunk a figyelemért és az örömteli percekért!