2004 óta bohócdoktor

• Hogyan kerültél annak idején a bohócdoktorok közelébe és mi vonzott ebben a munkában?

Az egyik kollégám a színházban említette, hogy lesz egy képzés a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnál és jelentkezőket keresnek az újonnan induló miskolci vizitekhez. Azt gondoltam, sok minden voltam már, de bohóc és doktor még nem, bohócdoktor meg pláne nem, úgyhogy ez egy kihívás, veszítenivalóm nincs, belevágok és megpróbálom. És miután világéletemben az egyik legfontosabb dolog az volt a számomra, hogy másoknak segítsek, adta magát, hogy csatlakozzam egy olyan csapathoz, akik ezt hivatásszerűen űzik. 

•  Hogyan dolgoztok? 

Különböző szituációkat hozunk létre, akár mi magunk, akár a gyerekek segítségével azokból az impulzusokból, amik a kórteremben vagy a folyosókon érnek minket. Minden helyzetből a legjobbat igyekezzük meg létrehívni. A bohóc köztudottan a negatív dolgokból tud leginkább építkezni, és nincs is szebb pillanat annál, mint amikor pánikba kerül. Mondjuk, belép a két bohóc a szobába és az egyik beleakad a fogasba. Ez már egy pánik helyzet: hogy fog ebből kikeveredni. A partner vagy segít, vagy hagyja, hogy a félelem eluralkodjon rajta, mert ez további humoros mozzanatokat szül. Az improvizáció nagyon fontos eleme a munkánknak. Szerencsére minden évben hazai és külföldi workshopokon rengeteget foglalkozunk ezzel és fejlesztjük a tudásunkat. 

•  Soha nem érezted azt, hogy nem tudod folytatni, hogy abba kellene hagyni?

A kezdet kezdetén, amikor először találkoztam az elmúlással, akkor éreztem úgy, hogy nem biztos, hogy tovább tudom majd csinálni. Kétségeim voltak, fel tudok-e állni, tovább tudok-e menni egy-egy ilyen tragédia után. Mert nem lehet, hogy ránk rakódjon és a hátunkon cipeljük ezeket a dolgokat. Meg kellett tanulnom az elengedést, ebben sokat segítettek a pszichológiai foglalkozások, a kollégákkal való beszélgetések, de kellett valami, ami ezen túl is segít a feldolgozásban. Azt találtam ki, hogy ha egy olyan gyerek, akivel kapcsolatban voltam - egy napig, hétig vagy akár évekig - elment, itthon meggyújtottam egy teamécsest, így emlékeztem meg róla. 

• Mi az, ami megerősít és hitet ad?

Hogy egy példát mondjak... Épp elindultunk vizitelni, jöttek velünk szembe a nővérek és amikor megláttak minket, az egyik felkiáltott: „Ti vagytok a fény a GYEK-be!”. (Gyermekegészségügyi Központ) Ez borzasztóan jól esett. Tudjuk, hogy várnak bennünket. Rendszeresen előfordul, hogy szülők, hozzátartozók mesélik, a gyerekek nem hajlandóak aludni addig, amíg a bohócok meg nem jönnek. Ugye akik több héten át bent vannak, tudják, melyik osztályra mikor megyünk...

• Milyen a bohóckaraktered?

19 éve folyamatosan változik. Az első körben a Dr.Tik Tak nevet választottam, mert volt rajtam egy hatalmas óra, ez jelezte, hogy múlik az idő – ez adta a karakteremet. Bohókás kis bohóc volt. De aztán ahogy a valós idő telt-múlt, a név is és a karakter is változott és eltűnt a kezdeti nagy, erős smink is... Professzor lettem. A mostani karakterem egy csetlő-botló figura, aki leragadt a múltban, néha nem hall jól és néha nem is lát rendesen. A mostani énemhez tökéletes választás.

• Azt a tudást, amit bohócként szereztél tudod használni színészként a színpadon? 

A Miskolci Nemzeti Színházban mindenki tudja, hogy a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnál is dolgozom. Amikor Szabó Máté a Cirkuszhercegnő című nagyoperettet rendezte, nem volt kérdés, hogy ki legyen az egyik bohóc az előadásban. A plakátra úgy írták ki: Az örök bohóc: Osváth Tibor. Ez nagyon jól esett. De természetesen a bohóc humort, illetve azokat a dolgokat, amiket a kórházi improvizáció során kipróbálok és megtapasztalok, egy olyan szerepbe, ami ezt megengedi, be szoktam építeni.